From Budapest to Dilijan...

From Budapest to Dilijan...

Eltelt némi idő

2014. október 05. - Viktor Kelemen


Hű. Most, hogy így megnéztem majdnem egy hónap az előző bejegyzés óta. Hogy repül az idő. Többször is nekikezdtem írni, de az első pár sor után feladtam mert annyi mindenről akarok írni, hogy annyi idő ami ahhoz szükséges a világon nincs. De most úgy döntöttem - ha csak egy rövid poszt erejéig is - életjelet adok magamról.

Elképesztő mennyiségű dolog történt mióta legutóbb írtam, így hát meg sem próbálok mindent megemlíteni, ugyanis lehetetlen. Csak néhányat a sok közül. Látogatást tettünk Yerevanba, ahol jó európaihoz hűen egyből a pláza felé vettem az irányt. Na persze főleg mert ott egy helyen van minden mi szem-szájnak ingere, időnk szűkös volt, bevásárlólistánk pedig hosszú. A délután folyamán pedig meghívást kaptunk az egyik helyi UWC-s sráctól hozzájuk, ahol - mondanom sem kell - degeszre tömtek. A béke világnapján egésznapos programon vettünk részt amit nagyrészt mi szerveztünk, volt "béke séta", fa ültetés, sport, és még sok más. A youth centerben pedig a helyiekkel közös show-t adtunk elő, főleg énekkel és hangszerekkel. Egy másik hétvégén felbuszoztunk a 13. századi Haghartsin monostorhoz.

Szinte minden hétvégére esett valami program, így mikor először volt két teljes szabad napunk mindenki nagyon boldog volt. Érezhető ahogy egyre nő a nyomás mindenkin, egyre több házit kapunk, megvoltak az első  dolgozatok is, már van mit számon kérni. Az alvás egy trükkös dolog, minden reggel mikor épp csak az ágyból kiborulni van erőm megfogadom h "na, ma este bizony korán lefekszem" és ez eddig egy este sem sikerült ugyanis estére átértékelődnek a prioritások. Legtöbbször marad házim/tanulnivalóm éjfél után is. Általában 6 óra alvás azért jut és mostanában úgy érzem kezdek hozzá szokni, nem ragad már le a szemem órákon, oda tudok figyelni. 

Tegnap felcipeltünk egy pingpong asztalt a sportcsarnokból ide a lakóépületbe, így valamilyen sportot itt is tudunk űzni ha csak pár perc szabad időnk van, vagy lazítás képp (szerintem ha ez a poszt megvan megyek és játszom is egy szettet). 

Most ennyire futotta, van még egy megírandó esszém és review-m holnapra, illetve remek orosz és fizika tesztek jövőhéten.

*studying music on*

Let the fun begin!

A bejegyzés trackback címe:

https://viktory.blog.hu/api/trackback/id/tr186761035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása