From Budapest to Dilijan...

Perspective

2015. január 22. - Viktor Kelemen

Reflektálás. Önismeret. Megkérdőjelezés. Effektív munka. Emberek. Mindig és folyamatosan. Túlélés vagy élvezet? Ha most megkérdezne egy pályázás előtt álló potenciális UWC diák, ugyan mondjak már valamit a suliról annyit mondanék: emberek. Humans. Homosapiens. Ők azok akik az őrületbe tudnak kergetni, olyan idegállapotba taszítani amit sosem tudtál, hogy létezik. De egyúttal a legbrutálisabb homlokra csapós ‘megvilágosodásokat’ is ők idézik elő. A kérdés csupán az melyik oldalára fordítod az érmét. Úgy érzem lassan megtalálom a filozófiám itt. Faith. Hit. Egy a 8 ‘way of knowing’ közül. Hiszem, hogy én döntöm el hogyan élem meg a velem történő eseményeket. Minden nap egy kemény próbatétel ennek a filozófiának, de arra már rájöttem, hogy nem voltam különösebben boldog előző félévben. Nem fektettem energiát a dolgok szebb oldalának meglátásába. Olyan egyszerű csak panaszkodni folyamatosan. De idén ez mind másképp kezdődött. Szilárd elhatározásokkal jöttem vissza január közepén Dilijanba, melyeket többé kevésbé követni, teljesíteni is tudtam. Próbálom megtalálni az optimális tanulási stílust, módszert, időbeosztást, bár nem könnyű. Persze egy barátnő sem segít a helyzeten. Idő közben az is akadt. Hogy is van a mondás? Aki keres az talál? Hülyeség. Aki nem keres. Az talál. Nem ritkán gyémántot. Csak aztán azon gyémánttal bizony foglalkozni is kell, nem ám, hogy csak úgy ácsorog a polcon. Csak hogyan találja meg az ember az összhangot gyémánt, másokkal való szocializálódás és tanulás közt? Hogy CAS-eket, meg hasonló nyalánkságokat ne is említsek. Megmondom. Sehogy. Mert, hogy nincs. Vagy ha van, jól elbújt mert eddig nyomát sem találtam.Arra is rájöttem, hogy a reflektálás nem azért jön szembe minden egyes sarkon ha IB suliba jár az ember mert ez a heppje a tanároknak, és az IBnak, hanem mert marhafontos és előre mutató, nem utolsó sorban relaxációval egybeköthető.

Feladtam a történetek mesélését itt a blogon, egyszerűen nincs értelme még egy stressz-faktort a vállamra vennem. Inkább amolyan reflekció-kollekciónak szánom mostantól. Szerintem többet segítek ezzel a leendő UWC-seknek és tartalmasabb is mint ha lebetűzném mi történik. Gyorsan had mondjak ellent magamnak: Holnap megyünk egy Symphony-ra Yerevanba, izgalmasan hangzik. Gondoltam kihasználom a lehetőséget még mielőtt annyi munka szakad a nyakamba ami mellett már nem lehet. Persze mit csinál az ember fia ilyen helyzetben? Lecsap a majdnem randinak hívható lehetőségre és elhívja barátnőjét. Olykor olykor jól esik kiöltözni, csak klasszikusan.

Élvezet. Változás. Soha el nem fogyó kérdések. Nehéz reggelek. Lehetőség. Felelősség. Csodálatos emberek. Tanácsok. Csak rajtad múlik. Senki máson. 

A bejegyzés trackback címe:

https://viktory.blog.hu/api/trackback/id/tr67099101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.